Ahogy neve is jelzi, a grafika, ezen belül a tervezőgrafika ünnepének tekinthetjük a rendezvényt. Immár ötödik alkalommal hívta életre két civil szakmai szervezet, az Arany Rajzszög Társaság (korábbi nevén Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete) és a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága. Kettős ünnepről beszélhettünk, hiszen a kiállítás alapjául öt évvel ezelőtt a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete által alapított, az akkor már 5 éves Aranyrajzszög Díj és Kiállítás szolgált. Így az idén már 10 éves jubileumához érkezett az Aranyrajzszög.
Mint ahogyan az elmúlt években, úgy az idén is a MATT által kiírt, ezúttal a „Zene szemeimnek”, a Liszt-évfordulóhoz kapcsolódó tematikus kiállítással válik teljessé a fesztivál. A rendezvénynek ezúttal is a Design Terminál ad otthont. A megnyitó és díjátadó ceremónián a várakozásnak megfelelően zsúfolásig megtelt a budapesti Erzsébet-tér közepén található (ma már műemléki oltalom alatt álló) egykori buszpályaudvar épülete, mely sok évig tartó huzavona után ez évben végre megnyitotta kapuit, és az eredeti szándék szerint afféle valódi designközpontként kíván működni. Akiállítás létrejöttét a Dr. Bendzsel Miklós által elnökölt Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (korábban Magyar Szabadalmi Hivatal) támogatta. E hivatal keretén belül működik a Magyar Formatervezési Tanács, hangsúlyozandó, hogy a design nemcsak szellemi tulajdon tárgyát, de jó esetben egyben nemzeti örökségünk részét is képezi.
A vendégeket Englert Róbert, a Design Terminál új igazgatója köszöntötte, a kiállítást Ács Zoltán a DT kreatív igazgatója nyitotta meg.
Ezúttal kiemelten a 10. Aranyrajzszög Díj és Kiállításról szólunk. A pályázat és a kiállítás a kezdetektől nyílt, a tervezőgrafika területén színvonalasan tevékenykedő kollégák számára évente biztosít bemutatkozási lehetőséget. Ilyen formában az egyesület tevékenysége túlmutat saját belső érdekein, szélesebb, az egész szakmát, valamint a vizuális kultúrát érintő kontextusba került. A kiállítás immár tíz éve az egyik legrangosabb hazai tervezőgrafikai esemény, ahol egyúttal átadásra kerülnek a valódi aranyból készült – az egykori Titán márkájú rajzszögre emlékeztető – díjak. E díjak jelentősége azonban inkább erkölcsi, hiszen értékét az adja, hogy az Arany Rajzszög Társaság (korábbi nevén Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete) szakmai zsűrije közvetlenül ítéli oda a díjazottaknak, tehát egy hiteles szakmai díjról beszélhetünk. A kiállítás mintegy 160 darab 70x100 cm méretű, kiemelkedő színvonalú lapokon (köztük a díjazottak munkáival) kíván évről évre utat mutatni a hazai vizuális kultúrának. Az idén valamennyi eddigi Aranyrajzszög Kiállításhoz készült plakát is látható volt a kiállításon. „Elsősorban konkrét megbízásokra, pályázatokra készült munkákat mutatunk be. Ez komoly kihívást jelent a szakma számára, a látogató közönséghez pedig ezáltal hozzuk közelebb, mutatjuk be a mindennapokhoz, az élethez erősen kötődő műfaj eredményeit” – mondta szakmai köszöntőjében Futó Tamás tervezőgrafikus művész, az Arany Rajzszög Társaság elnöke, aki többek között a haza vizuális kultúra fejlesztésének fontosságára is felhívta a figyelmet.
Herbszt László mindig igényes és folyton megújulni képes tervezőgrafikus művész. Ezen a kiállításon többek között a Csodálatos szemüveg című könyv terveivel és izgalmas, eredeti ízű rajzaival szerepel, amelyekkel kiérdemelte az Aranyrajzszög Kulturális Díjat.
A Szuverén Tervezőgrafika Aranyrajzszög Díjat mindig olyan tervező-grafikai produkciók alkotójának ítélik, aki egymaga is képes bizonyítani a tervezőgrafika sokoldalúságát és szuverén jellegét. Igaz, hogy e tevékenység ma általában sok más alkotó műfajjal és szakmával való együttműködést feltételez, mégis szükségesnek tartják kiemelni az olyan egyéni képességeket és teljesítményeket, mint amilyen Németh Gyula tervezőgrafikus művészé, aki egyéni stílusú illusztrációiért és emblématerveiért kapta.
Az Utóbbi Évek Tervezőgrafikai Tevékenységéért járó Aranyrajzszög Díjat (amelyet afféle kis életműdíjnak is tekintenek) Kóthay Gábor érdemelte ki, aki immár sok éve aktív résztvevője a szakmának. Magas szintű tevékenységéhez kapcsolódik számos emblématerv mellett az Expo Zaragoza 2008 magyar megjelenésének arculata, az Est Tv magazin valamint a Kontavill kiadványok terve. Mindenek előtt azonban ki kell emelnünk betűtervezői tevékenységét, amellyel valódi „fontmunkásként” járul hozzá a tervezőgrafika e periférikusnak tűnő, ám igen fontos területéhez.
Az Aranyrajzszög Életmű Díjat Ducki Krzysztof (e.: ducki kristof) kapta, aki immáron több évtizede része a magyar tervezőgrafikai kultúrának is. A Varsói Képzőművészeti Akadémián végzett, de 1982 óta Budapesten él és alkot. Az otthonról hozott szellemiségével új színeket vitt a hazai plakátművészetbe, mi több, annak egyik meghatározó személyiségévé vált. A tervezőgrafika szinte valamennyi területén tevékenykedik, eddigi munkásságát azonban a plakátjai tették igazán ismertté.
Az Év Grafikai Stúdiója Aranyrajzszög Díjat a Café Design érdemelte ki. A hazai tervezőgrafikai műhelyek között évek óta az egyik legjelentősebb szereplő. Mindig igényes és figyelemre érdemes produkciói a stúdió által foglalkoztatott, magasan képzett tervezőgrafikus kollégák munkájának eredményeiként születnek. Az elmúlt év során olyan munkák kapcsolódnak a stúdió tevékenységéhez, mint a Budai Egészségközpont, a Nestlé vagy az OTP számára készített arculati illetve kiadványtervek, a FLOW, az Ipacs Borászat és a Gyulai Pálinka arculata.
A társaság néhány évvel ezelőtt bővítette a díjak számát. Fontosnak tartotta kiemelni azok szerepét, akik a hazai tervezőgrafikáért sokat tesznek a maguk területén. Ezért jött létre A Magyar Tervezőgrafikáért Aranyrajzszög Díj, amit Csegezi Tamásnénak, a Magyar Posta filatéliai igazgatójának ítélt a társaság. 42 éve dolgozik a Magyar Postánál, negyedszázada meghatározó személyisége bélyegkiadásunknak, 15 éve filatéliai igazgató. Nemzetközileg is elismert és díjazott bélyegkülönlegességek létrejöttét segítette kreatív gondolataival, speciális nyomdai megoldások alkalmazásával. Az évek során folyamatosan bővítette a bélyegtervezők körét. A 25 év alatt több mint száz művésznek volt inspiráló partnere a közel kétezer bélyeg és sok száz filatéliai termék létrehozásában.
Képek bővebben:
www.facebook.com/pages/Arany-Rajz-szög-Társaság
www.print-publishing.hu
| < Előző | Következő > |
|---|







































