Dluhopolszky László

Dluhopolszky László tavaly töltötte be a hatvanadik életévét. Mivel karikaturisták jubileumaiból jól el voltunk látva – hisz Kaján Tibor tavaly ünnepelte a 90. és Sajdik Ferenc a 80. születésnapját –, rá már valamivel kisebb figyelem irányult, kevesen szólaltatták meg. Pedig érdemes a Ludas Matyi egykori főszerkesztőjére odafigyelni! A poén gyáros rajzmester ugyanis tele van ötletekkel. S nem csak olyanokkal, amelyekkel ostoba embereket, meg helyzeteket tűz a rajzceruzája végére, hanem olyanokkal is, amelyek akár egy népszerű szatirikus lapot életre tudnak kelteni.

Első rajzát 11 éves korában, Grazban közölte egy sportújság. Profiként a hazai sajtóban 40 éve jegyzik. Legsikeresebb „papír” képének pedig azt a Spray című rajzát tartja, amelyik eddig nyolc országban jelent meg, de interneten, az egyik karikatúra világoldalon olyan képet is találunk tőle, amelyiket már közel 30 ezren láttak. Nemrég egy mobiltelefon-bemutatón arra tanította az érdeklődőket, hogyan tudnak a készülékükön saját rajzot készíteni, és azt egy multimédiás alkalmazásban kezelni, küldeni. Otthonosan mozog a digitális világban, ám ezzel együtt az a benyomás róla, hogy ő mégis a Gutenberg-galaxis gyermeke. Már csak ezért is, mert leginkább az 1994-ben a tulajdonos által megszüntetett Ludas Matyit szerette volna feltámasztani. (Azóta a Trio Press Media kiadásában megjelent a Heti Ludas Matyi – szerk.) Ha nem ezen fáradozna, akkor is valószínűleg valami népszerű szatirikus lapot indítana. Mondjuk, megvalósítaná gyerekkori ötletét, és mi állhatnánk sorban a trafikosnál a kábító növényre, s a poén csattanójára, meg a beetetésünkre utaló Csattogó Maszlagért. Vagy pedig hatalmas betűkkel szedve kiadná a Szurok című lapot, hogy beleragadjunk, és bénán tűrjük, hogy ő meg szúrhasson.

Azt mondja, már tízmillióból el lehetne indíthatni egy ilyet, s ha ötmilliót költhetnének még a bevezetésére, akkor abból életképes piaci termékkel lehetne előállni. Gazdag befektetők minden bizonnyal vannak nálunk is, legfeljebb a humorérzékük gyenge, ilyen vállalkozásba ugyanis eddig nem sikerült őket belevonni. Pedig az 1994-ben megszűnt Ludas Matyihoz hasonló lapok újraéledtek szerte Európában. Csehországtól Oroszországig, Németországon át francia területekig.

S hogy milyen szellemi hátországa lehetne nálunk egy népszerű szatirikus lapnak? A Karikaturista Szövetség elnökeként a jubiláló karikatúra-művész erről pontos számadatokkal rendelkezik. Mint mondja, ma Magyarországon – a regisztrált adatok alapján – 120 főre tehető a karikatúra-művészettel foglalkozók száma. Egy-egy karikatúra- fesztiválra általában 50-55-en adnak be pályaművet. Közülük ötvenen dolgoznak valamilyen lapnál alkalmanként, de mégiscsak rendszeresen. S ennek is csak mintegy ötöde tud ebből a mesterségből élni.

Dluhopolszky László maga is gyakran vállal vidéki rendezvényeken portrérajzolást, felkérésre pedig vállalati partikra megy, karikatúra- illetve portrésorozatokat készít. Nemrég egy sebészkongresszus vendégeit, kiváló professzorokat karikírozott. Azt mondja, tiszteli ezt a szakmát, mert amit egy sebész levág, az le van vágva…

És persze, mindezt joggal érezhetné rangon alulinak. Ugyanakkor örül is ennek az új, trendi dolognak, mert legalább van, aki veszi a rajzot, s veszi a poént. Legutóbbi tárlatán egy régi rajza függött az ajtó mellett. Az egykori budai Rákóczis gimnazista a Rubikon folyóban úszó Rubik-kockát ábrázolta, amin egy római katona próbál éppen átkelni. A kocka el van vetve. És tényleg. Ezt a munkáját egyébként a kiváló iparművész feltalálónak ajánlotta – tiszteletül.

Rajzait azonban igen sokan szeretnék már újra a lapokban is látni. Dluhopolszky László azt mondja, remélhetően nem kell már sokat várni egy nagy példányszámú szatirikus lap létrejöttéhez, érdemes az újságosstandokat figyelni, hiszen a nagyhírű Ludas Matyit már sikerült feltámasztani. Moszkvában a Krokodil felélesztéséről hallani, a cseheknek új vicclapja van, a németek szatirikus hetilapja tele hirdetéssel, kabarék, televíziós szórakoztatóműsorok hirdetik magukat benne. A franciáknál pedig két nagyobb és több kisebb szatirikus lap is meg tud élni. Meglepő, de még a Németországban élő törököknek is van saját vicclapja, a Don Quichotte, amit Ausztriában nyomtatnak ki, s amely lap a búsképű lovagról elnevezett karikatúra versenyt is évről évre meghirdeti, hogy aztán a legjobb pályaművekkel tudjon megjelenni. De ha már Németország, akkor említsük meg nyugati területein megjelenő Titanic-ot vagy a Kowalsky-t is. Jól szerkesztett, magasan kvalifikált lapokról van szó, és most Lipcsében kiadták azt a Pardont is, amely a hetvenes években Frankfurt am Mainban háromszázezer példányos lap volt.

Humorban Magyarország is vezető szerepet töltött be egykor. A 101 kabaréjával, no és persze lapjaival, a Borsszem Jankótól a Gábor Diákon át a Fidibuszig viccben nagyhatalomnak számítottunk.

Dluhopolszky László azt mondja, megannyi bajunkra most is egyetlen gyógyír lenne, mégpedig egy igazi hungarikum: a humor.

Tarnóczi László