Egyfajta varázslat

Az egész az írással kezdődött. Az írás feltalálásával és megállíthatatlan terjedésével. Sokan sokféle véleménnyel voltak már erről a hosszú és keserves folyamatról.

Például Platón Phaidroszában arról olvashatunk, ahogy az egyiptomi Thot isten az írás feltalálásáról vitatkozik Thamosszal, az egyik istenkirállyal. Thamos szerint az írás hatalma rossz hatással lesz az emberekre, mert így nem lesz szükségük majd az emlékezetükre, bölcsek helyett csak látszólagos bölcsekké válnak, s a tudás helyett csak annak látszatát kapják meg.

Valószínű, hogy Thamos panaszában van némi igazság. Az írás feltalálása előtt az emberi tudás arra korlátozódott, amire egyetlen ember vissza tudott emlékezni. Időről időre aztán átadták ezt a tudást a következő nemzedéknek. Ez viszont elkerülhetetlenül azzal járt, hogy az átadott információ sérült vagy elveszett. Így is tekintélyes tömegű információ megőrzésére nyílt lehetőség.

Az írás feltalálása után lehetőség nyílt az emberiség addigi összes tudásának összegyűjtésére, integrálására, hasznosítására: az embereknek nem kellett többé arra hagyatkozniuk, amire ők maguk és közvetlen ismerőseik emlékeztek. Az írni-olvasni tudás révén hozzáférhetünk a történelem legnagyobb és legbefolyásosabb elméihez. Szókratésznek vagy mondjuk Newtonnak sokkal nagyobb közönsége lett, mint ahány emberrel egész életükben találkoztak. Egy-egy szóbeli hagyomány számos nemzedéken át való ismételt átadása óhatatlanul az eredeti tartalom csökkenéséhez vezet – az információnak ez az eltorzulása sokkal lassabban megy végbe, amikor írott beszámolókat nyomtatnak ki újra meg újra.

Az írás felfedezését az emberi tudás és az emberi fennmaradási potenciál mérhetetlen növekedése követte. Ez egyben az önmagunkra támaszkodás tökéletesedése is: valamely tudománynak vagy mesterségnek legalábbis az alapjait könyvből is meg lehet tanulni, így nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben akkor sem, ha nincs a közelben egy mester, akihez tanítványul szegődhetnénk. Mindent egybevetve az írás felfedezése az emberiség történelmének egyik legjelentősebb pillanata.

És ez még akkor is így van, ha az írás ma használatos funkciói közül valaki éppen a frigó oldalára mágnessel odatapasztott papírdarabkára felrótt, sokszor olvashatatlan ákom-bákom kézírással készült üzenetre gondol, mely szerint: a kaja a hűtőben van. Persze, ez is benne van. Tisztára, mint a maghasadás! Benne volt az atombomba meg az atomerőmű is. Minden azon múlik, hogy mi, vagyis az öntelt és a kelleténél jóval többször bizony beképzelt emberiség, hogyan és mire használjuk, amink van.

Ugyanakkor ez a széles körű felhasználhatóság az, ami mindennél jobban mutatja meg számunkra, milyen csodálatos érték is van a kezünkben, amikor írott, vagy esetünkben nyomtatott kommunikációról beszélünk.

A szó elszáll, az írás megmarad! – tartja a nép ajkán született bölcs mondás. Bizony milyen igaz! Még akkor is, ha ma már számtalan más módon is rögzíthetünk eseményeket az utókor számára. Sok helyen még ma is megkövetelik a papíralapú dokumentumot, abból is az eredetit. Nem véletlenül. Gondoljunk csak az anyakönyvi vagy telekkönyvi kivonatokra. Milyen sokáig megmaradnak.

A leírt szó egyben kötelez is, érezzük, hogy annak súlya van. Amikor valaki leír valamit, egyúttal felelősséget is vállal, hiszen az élő beszéd pillanatok alatt elillanó hangfoszlányaival szemben a leírt szöveg számon kérhető. Ezért is tartják hitelesebbnek, mint a kimondott szót.

Térjünk még vissza egy gondolat erejéig Thamoshoz. A régiségben minden szájhagyomány útján terjedt, s az emberiség bizonyos fokú hanyatlását mutatja, hogy valamit, példának okáért mondjuk a törvényeket, már le kellett írni. Ez azt jelentette, hogy ez az emberiség már nem az az emberiség. Mindazonáltal az írás és olvasás képessége, valamint annak széles körű elterjedése a fantázia szabadsága és a gondolatok megismerhetősége révén köt öszsze valamennyiünket, s ha másért nem is, hát ezért nem fog egészen biztosan megszűnni a nyomtatott kommunikáció.

Ez egyfajta varázslat.

Ez az igazi varázslat.

Layout