A vizuális kommunikáció jövője
2010. szeptember 10–17. között második alkalommal kerül megrendezésre a képalkotás, a nyomtatás és információkommunikáció seregszemléje, a Digitalexpo 2010. A rendezvényt az Expositor Kft. szervezi, helyszíne ismételten a budapesti Syma csarnok. A Digitalexpo fő médiatámogatója magazinunk, a Print & Publishing. Jövőre ismét együtt látogathatják meg az érdeklődők a Digitalexpóval egy időben megrendezésre kerülő Signexpót is.
Digitalexpo 2008
Mind a résztvevők, mind pedig a látogatók sikeresnek minősítették az első képalkotással és nyomtatott kommunikációval foglalkozó kiállítást, a Digitalexpót. A rendezvény célja az volt, hogy a kétévente megrendezésre kerülő hagyományos nyomda- és csomagolástechnikai szakvásárok között a digitális és a nyomtatott kommunikáció beszállítói lehetőséget kapjanak a nagyon gyorsütemben fejlődő rendszerek bemutatására, a szolgáltatók, melyek lehetnek egyéni és kisvállalkozók, valamint ipari gyártók megmutathassák termékeiket, szolgáltatásaikat és technológiáikat.
„Mára a digitalizáció általános használatának révén a nyomtatott kommunikációval gyakorlatilag mindenki találkozik és alkotó résztvevője ennek az iparágnak. Nem véletlen, hogy a nagyközönség érdeklődése a digitális nyomtatók és fényképezőgépek terjedése segítségével egyre jobban a nyomtatott kommunikáció felé fordul. Ezeket az igényeket szolgálja a Digitalexpo. Ugyanakkor az igényes nagyközönség, a professzionális otthoni és irodai felhasználók számára is fontos fórumot teremt, így egyszerre érvényesülnek a szakvásár és a közönség kiállítás előnyei” – fogalmazta meg Davidovics Iván, az Expositor Kft. ügyvezetője a Digitalexpo célját.
A számok önmagukért beszélnek: az első kiállításon 92 kiállító, nettó 2022 m2 területen vett részt. Közülük 51-n a Digitalexpón, 41-n pedig a rokonterületeket érintő, reklámdekorációs szakkiállításon, a Signexpón. A regisztrált látogatók száma 3209 fő volt.
Budapest területén 150 óriásplakát került kihelyezésre. A plakátok nagy forgalmú útvonalak mellett találhatóak, ilyen például az autópályák bevezetőszakasza, a Váci út, a Bécsi út, a Hungária körút. Davidovics Iván kollégái, Kiss Zoltán és Incze Zita gondolt a tömegközlekedésben résztvevőkre is. A metrón illetve a BKV állomásain és járatain is feltűntek a vásárt népszerűsítő plakátok. Nagy tömegeket ér el a magyar televízió, ezért pl. az MTV2-es főműsoridejében az esti híradó előtt egy héten át rövidfilmek népszerűsítik a kiállításokat.
Maguk a kiállítók is elégedetten nyilatkoztak a Digitalexpóról: Jó körülmények között, zökkenőmentes szolgáltatásokkal lehetett építeni, bontani, a helyszín, a szervezés, a megközelíthetőség és a parkolás kifogástalannak bizonyult. A látogatók összetétele megfelelő, főleg döntéshozók jöttek el. Új érdeklődök szintén feltűntek.
A sikerhez nagymértékben hozzájárult, hogy a szakmai támogatók között megtalálhattuk a Nyomda- és Papíripari Szövetséget, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesületet, a Magyar Szitanyomók Szövetségét, a Magyar Reklámszövetséget, a Magyar Közterületi Reklámszövetséget, valamint a Dekorszövetséget. A Digitalexpót dr. Horváth Csaba PhD, a Nyomda-és Papíripari Szövetség elnöke nyitotta meg. Török Ferenc, a Magyar Közterületi Reklámszövetség szóvivője, az OSG kommunikációs igazgatója pedig a harmadik Signexpo jelképes avatószalagját vágta át.
Igény-meghatározás
Helytállóak Solymos Zoltán, a PC Studio 2000 Kft. ügyvezetőjének szavai: „A nyomdaipar az üzleti élet, a társadalom, a kultúra szerves része, motorja. Átlagban naponta több száz olyan impulzus éri az embert, amit nyomdai úton előállított termék vált ki, mégis nagyon kevés figyelmet kapott. Eddig. Elkötelezettségem ezen változtatni. Reményeim szerint a Digitalexpo kiállítás remek alkalom lesz szélesebb körben megismertetni ezt az ágazatot. A nyomdaipar megérdemli az évenkénti, az eddiginél nagyobb szabású figyelmet. A legutóbbi szakkiállítás igazolta, hogy a kiadók és nyomdák felvonulása nélkül nem teljes a kép. Ugyanúgy vonatkozik ez az ipar legifjabb szegmensére, a grafikai stúdiók, arculattervező és reklámügynökségek világára. A kép akkor lesz teljes, ha sikerül visszacsábítani a csalódott kiállítókat, bevonni a legújabb elemeket és megtartani a törzskiállítókat. Egy sikerre törekvő kiállításnak élményt kell nyújtania a közönségnek. Közönség alatt ezúttal nem kizárólag csak a szakmabelieket értem, hanem minden egyéb olyan foglalkozást, vállalkozást, amely igényli a nyomdai megoldásokat. Oktatni, nevelni kell az érdeklődőket. Vizuális és gyakorlati élményeken keresztül bemutatva a hagyományos és a legkorszerűbb technológiákat, kivitelezéseket nagyobb eséllyel, szélesebb körben tárjuk fel a nyomdaipar által szolgáltatott lehetőségeket. A kiállítást szervező cégnek kötelessége ideális körülményeket teremteni. Olyan környezetet és feltételeket biztosítani, amely minél több működő berendezés prezentálására biztatja a kiállítókat. Hagynak időt a standok felépítésére, gépparkok telepítésére. A helyszínnek modern, az iparágat megillető küllemmel, belső designnal és kifogástalan infrastruktúrával kell rendelkeznie, amely a látogatók kényelmét is szolgálja. A kiállításon pedig pörögjenek az események, érdekesek és látványosak legyenek a bemutatók. Igényes éttermi, kávézó szekciók kialakítása az étkezéshez, nyugodt beszélgetésekhez, találkozókhoz szolgáltatna biztos hátteret. A digitális képalkotók és a nyomtatott kommunikáció területén működő gyártók, forgalmazók és a felhasználók érdekeltek abban, hogy a téma iránt érdeklődő szakmai közönség, illetve az igényes és létszámát tekintve gyarapodó vásárlók sokasága egymásra találjon. A seregszemle programjaira éppen azokat kell megnyerni, akik a legnagyobb célközönséget alkotják, vagyis a kiadókat, a stúdiókat, a kis-és közepes vállalkozásokat. A Digitalexpót kora ősszel kellene megnyitni. Ez lenne a legjobb időpont, úgy maradna elegendő idő a karácsonyra készülő vásárlók döntéseinek meghozatalára. Meggyőződésem, hogy egy ötletgazdag, igényes, szolgáltatásában színvonalas seregszemle sokak tetszését elnyeri majd.”
Digitalexpo 2010
Igyekszünk megvalósítani a hozzánk eljuttatott szakmai igényeket. Bővítettük a 2010-es Digitalexpo tematikáját, melynek segítségével még nagyobb teret szeretnénk adni a digitális és hagyományos nyomtatási és kommunikációs folyamatok egymásra épülő rendszereinek bemutatására: Davidovics Iván ügyvezető igazgató ezért nem csak a képalkotás területeit bővítette, hanem infokommunikáció néven a digitális szolgáltatások nyomdaipari megvalósításának módozatait mutatja be a kiállítás. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz a digitális irodai, nagyvállalati és klasszikus nyomdaipari szolgáltatói megoldások. A jelöléstechnika digitális megoldásai széles körű alkalmazásra találnak a papír, műanyag és kombinált csomagolóanyag gyártásban. Ma már a piacon maradás egyik alapfeltételévé vált a környezettudatos magatartás mind a technológiai beszállítók, mind pedig a szolgáltatók körében.
Kézzel fogható végterméket állít elő a nyomdaipar, amit szinte kizárólag a kapott digitális állományokból kell produkálnia. Lehetősége és feladata a teljes digitális folyamat ellenőrzése, konvertálása és javítása. Ennek révén újra közelebb kell kerülnie a közvetlen megrendelőkhöz és a digitális szolgáltatókhoz. A Digitalexpo Média fiesta rendezvénye a különböző médiumok, a kiadók és szerkesztőségek valamint a nyomdaipar számára teremt lehetőséget a kötetlen, családias hangulatú találkozáshoz.






































