Üzleti vagy politikai befektetés?
A valóságfeltáró újságírók nehéz helyzetben találják magukat, ha a médiumok politikai elkötelezettségét firtatják. A szerkesztőségek és pártok anyagi kapcsolatait úgy őrzik a kiadók meg a pártpénztárnokok, mint kormányok az állambiztonsági titkokat. Ennek ellenére a legutóbbi hetekben két figyelemre méltó értékelés is megjelent a hazai sajtóban. Az egyik liberális hetilapban látott napvilágot, és a jobboldali „médiabirodalmat” vázolta föl, a másik pedig konzervatív hetilapban adott számot a baloldali portfólióról”. Az elemzésekben közölt adatok többé-kevésbé hitelesek, akadt viszont egy mozzanat, amely pontosításra-kiegészítésre szorul.
Eddig tizenkét felsőoktatási intézményben tanítottam, többnyire a fővároson túli Magyarországon. Az előadások és szemináriumok között be-benéztem a helyi szerkesztőségbe is. Az egyik határszéli redakcióban, a főszerkesztői íróasztal mögött, a falon ez a jelmondat fogadott: „A cikk helykitöltő elem két hirdetés között.” Mellbe vágott a kisvárosi sajtó őszinte és rideg valósága.
Februári megválasztásakor a Magyar Lapkiadók Egyesületének új elnöke, Kovács Tibor sajátos helyzetbe került. Az általa vezetett szervezetnek nem csupán a hazai lappiac legnagyobb szereplőit, az összességében több mint négyszáz lapot kiadó vállalkozásnak az érdekvédelmét kell már ellátnia. Az új médiatörvény, vagyis a médiaalkotmány alapján társszabályozó köztestületként kihelyezett állami funkciót is felvállalhattak és fel is vállalták. Az elnök azt mondja: nem kerültek ellenmondásba, az MLE sokféle érdeket képes összeegyeztetni.
A kérdésre szakmai folyóirat válaszol, a Médiapiac – egy keresőmotoros adatbázis, a Whitereport segítségével. A cikk szerzője 7756 működő márkát számolt össze. 5507 nyomtatott sajtóterméket, 1382 világhálós portált, 803 tévécsatornát, 280 rádiócsatornát, 167 mozit, 7 fajta közterületi hirdetményt (41664 táblával!) és 37 egyéb médiumot (indoort, járműreklámot, megaboardot, stb.).
