A kérdésre szakmai folyóirat válaszol, a Médiapiac – egy keresőmotoros adatbázis, a Whitereport segítségével. A cikk szerzője 7756 működő márkát számolt össze. 5507 nyomtatott sajtóterméket, 1382 világhálós portált, 803 tévécsatornát, 280 rádiócsatornát, 167 mozit, 7 fajta közterületi hirdetményt (41664 táblával!) és 37 egyéb médiumot (indoort, járműreklámot, megaboardot, stb.).
Azt már mi fűzzük a független adatbázis figyelemre méltó információjához, hogy a német nyelvű szakirodalomban a médiumok közé sorolják a színházakat is. A szó köznapi értelmében vett média azonban a most nyilvánosságra került itthoni adatsornál is szűkebb. Körébe tartozik – a keletkezés sorrendjében – az újság, a rádió, a televízió és az internet. Így jön ki 7542 márka. Vajon nyugodtan dolgozhatunk azzal a ténnyel, hogy Magyarországon hét és félezer médium kecsegteti információkkal, véleményekkel és hirdetésekkel a médiafogyasztókat?
Bár az adatsor meglehetősen friss – 2011 második negyedévéből való –, egyfajta tekintetben pontosításra, vagy legalábbis továbbgondolásra szorul. A 2010. december 21-én elfogadott médiatörvény az idén július elsejével lépett hatályba. Igényli a lap-, rádió-, tévé- és portálkiadóktól, hogy regisztráltassák magukat. Márpedig csak azok a márkák vétethetik magukat állami nyilvántartásba – és ami ezzel egyet jelent: tarthatnak számot a Magyar Távirati Iroda május közepe óta ingyenes hírcsomagjaira –, amelyek mögött szervezet, bt., kft. vagy zrt. áll.
Ezzel magyarázható, hogy eleve nem sorolhatók a médiapiacon feltűnő márkák félhivatalos csoportjába azok a blogok, diákorgánumok és egyéb, túlnyomórészt digitális kezdeményezések, amelyek mögül hiányzik a gazdasági egység. Azok a többnyire nonprofit vállalkozások, amelyek nem állítanak ki számlát, és nem adóznak. Ezzel az átmeneti bizonytalansággal együtt mégsem téved, aki magánbeszélgetésben vagy a szakmai nyilvánosság előtt hét- és nyolcezer nyereségességi alapon működtetett márka közé becsüli a magyarországi médiapiac méreteit. (Z. L.)







































