Tények vagy érvek?
E sorok írójáé a 3333. számú tagkönyv a Magyar Újságírók Országos Szövetségében. A tagdíj befizetésekor minimum húsz esztendeje jár nekünk egy MÚOSZ-évkönyv. Vagyis ez az a kiadvány, amelyet legkevesebb ötezer példányban érdemes megjelentetni. Tizenhárom kisebb-nagyobb kötet sorakozik egymás mellett a polcomon, és köztünk szólva elég szerencsétlen látványt nyújtanak.
Ahány van, annyiféle formátumban látott napvilágot, ezért vízszintesen nem is lehet rájuk helyezni létszám fölötti könyvet. A sorozat arról árulkodik, hogy az újságíró szövetség vezetésének nem sikerült egységes koncepciót kialakítania. Mindazonáltal az idei kötet tartalmilag változatos, a szerkesztés Bellai László gondos és alapos munkája. Bemutatja a MÚOSZ új székházát (az Andrássy úti palotát eladták, az árából megvettek és újjáépítettek egy korszerű házat a Vörösmartyról elnevezett pesti mellékutcában). Az évkönyv első borítóján egyébként az új székház látható, a hátsón pedig a Gösser-sör reklámja. A csaknem 300 oldalas kötetből kirajzolódik a legnépesebb újságíró szervezet szerteágazó infrastruktúrája, sőt, az érdeklődő egy csomó információra tehet szert a hazai médiáról is.
Ez még akkor is figyelemre méltó, ha a kézirat lezárása, 2009 október vége óta számtalan változás ment végbe a szerkesztőségek élén – a nevek, címek, telefonszámok és villámposta-adatok körülbelül nyolcvan százalékban megbízhatóak. Csakhogy a hasznos kiadvány nem nyújthat többet, mint amennyi a jelenlegi MÚOSZ-tól kitelik. Miközben sikerült gazdaságilag helyre billenteni a szervezetet, a régi székház eladása és az új székház építése közti években, valahol félúton kiveszett a lélek a magyar újságírók patinás szövetségéből. Afféle fantom, leginkább e-mailben működő szervezetté változott. Bár mostanában mintha ismét mutatna életjeleket, amióta egyre-másra vannak események az új székházban.
Kár, hogy ez még nem tükröződhet a tavalyi folyamatot összefoglaló évkönyvben. Jó volna, ha jövőre az évkönyv közölne egy-két eligazító, továbbgondolásra ingerlő tanulmányt is a magyar sajtó állapotáról, válságos helyzetéről és a kitörési pontokról.
(zöldi)






































