Fedezze fel a legnagyobb lehetőségeket! Ez a Fespa egyik jelszava. Mindig is nagy hangsúlyt fektetett a Fespa arra, hogy tagjai és kiállítói jól érezzék magukat. Erre példa a Big Bucks$ Cafe, melyet a látogatók is felkereshetnek.
Az élő és elgondolkoztató pop-up kávézó kitűnő minőségű kávékat és snackeket kínál ingyenes WiFi-használat mellett. A látogatók szinte mindenhol csak nyomtatott termékeket láthatnak, vonatkozik ez az asztalokra, a székekre, a kanapékra, párnákra, bárszékekre, szőnyegekre, csempékre, függönyökre, tapétákra, display-kre egyaránt. Emellett egyedi ruházati cikkeket és reklámajándékokat is lehet vásárolni. A Fespa céljai szerint a nyomdászoknak friss gondolatokat kell kapniuk a kommercionális területeken is. A Big Bucks$ Cafe bizonyítja a nyomtatás sokoldalúságát és erejét még kávézás közben is.
























Több mint 25 százalékkal növekedett Törökországban a kültéri reklámozás nemzetközi szakvására, a 13. SIGN Istanbul az előző évhez képest. Négy nap alatt, 2011. december 1–4. között 19 618 látogató tekintette meg a szakmai kiállítást.
A korábbi öttel szemben idén kilenc magyar vállalat állít ki a nyomda- és médiaipar világvásárán: a düsseldorfi drupa 2012. május 3–16. között 400 ezer szakmai látogatót vonz az egész világról. Ötven ország több mint 1800 kiállítója ad áttekintést a nyomda- és médiaipar aktuális trendjeiről.
Kreatív szakmák kiállításai néven 2011. november 9–11. között rendezte meg a Hungexpo Zrt. a 15. Printexpo, a 25. Budatranspack, a 10. Promotion és az 1. Service Expo kiállítást. Mind kiállítói, mind látogatói részről a rendezvények megítélése változatosnak mondható.














