Jól válaszol a kihívásokra a győri Digitáltechnika
Délelőtt fotósüzlet kirakata előtt haladtam el. Az üveg mögött színes fotókönyvek csábították a járókelőket. A reklámszöveg arra ösztökélt, készítsem elé a saját fotókönyvemet. Délután a megbeszélt időpontban felkerestem a győri Digitáltechnika Kft. székhelyét, ahol Kaproncai Ferenc ügyvezető igazgató számítógépen készségesen megmutatta, mennyi mindent tud 2011-ben egy fotókönyvkészítő szoftver. A bemutató lenyűgözött. Igen könnyű lett volna belefeledkezni a játékba, amely természetesen komoly üzlet a cégnek.
Mióta ez Magyarországon egyáltalán lehetséges, Kaproncai úr a hardverek és a szoftverek állandóan változó világában dolgozik. Megfelelő időben figyelt és – ami különösen fontos – reagált a kihívásokra. Így volt ez akkor is, amikor az első digitális fényképezőgép megjelent, s nem egy, nem két fotós fogalmazta meg kétségeit. A cégvezető azonnal fantáziát látott benne, és vállalkozása lett a Kodak digitális gépek elosztója országosan. Még a Kodak Kft. is tőlük vásárolta a gépeket. Ez volt a Digitáltechnika első fotóval kapcsolatos tevékenysége.
– 1982-ben alapítottam a céget, előtte 18 évig az Irodagéptechnika Vállalatnál dolgoztam – emlékezik vissza a kezdetekre Kaproncai Ferenc. – Átképeztem magam híradásipari, ill. számítógép műszaki technikusnak. Amikor megalakultak a gmk-k és sokan másodállásban tevékenykedtek, én rögtön főállású gmk-s lettem, vállalva a velejáró kockázatot. Kezdetben mechanikus irodagépekkel foglalkoztam, majd jöttek az elektronikus könyvelő-, számlázó-, lyukszalagos, lyukkártyás gépek. Sok mindent autodidakta módon kellett megtanulni. Oklevelet szereztem ügyvitelszervezésből. Olyan vállalatok komplett ügyvitelszervezését láttuk el, mint a Cardo Bútorgyár, a húsipari vállalatok: Budapest, Pápa, Győr, a Csipkefüggöny-gyár, a Graboplast Rt. 1989–1990-ben elkezdtünk kereskedni is.
Ahogy a digitális technika világába, úgy a fotóprintbe is bekapcsolódott a győri cég. Partnert kerestek és találtak a KIS Photo- Me Group angol–francia cégcsoportban, a digitális fotólaborok, fotókészítő automaták és fotókönyvkészítő gépek, illetve komplett rendszerek forgalmazására. Ma ők ezen termékek kizárólagos importőrei az országban. Mint a cégvezető fogalmaz, a fotóüzletek el voltak kényelmesedve. Az emberek vitték a filmet előhívásra. Idővel megkapták a képeket, amelyeket ha nem raktak fáradságos munkával rögtön albumba, könnyen elkallódtak. De az albumokban is ki voltak téve károsodásnak, rongálódásnak, elszíneződésnek. Kaproncai úr szerint a fotósszakma, az üzletek nem tudtak váltani, kihasználni azt, amit a digitális technika ígért. Az űr egy részét a fotókönyv tölti ki.
A panorámakönyvnek is nevezett fotókönyv készíthető hagyományos nyomdatechnikával, fotópapírból is. A Digitáltechnika a fotóprint mellett rakta le a voksot. Kaproncai Ferenc ugyancsak megmutatja azt az automata gépet, amely a pendrive-on tárolt fotókból rövid idő alatt fotókönyvet varázsol. A legnagyobb feladvány természetesen a termék és a vevő találkoztatása. A Regionális Nyomtatási Napok győri road show-ján elhangzott, mennyivel előbbre tart az USA a fotókönyvek készítésében, forgalmazásában.
– A lemaradás nem véletlen – mondja az ügyvezető. – A válság természetesen minden területre kihat. Amellett észrevételem szerint az embereknek nincs idejük a könyv megszerkesztésére, összeállítására, miközben a szoftver korlátlan lehetőségeket nyújt. Nemsokára jön a karácsonyi ajándékozási időszak, ami általában fejtörést okoz mindenkinek. Egy tetszetősen összeállított, kivitelezett fotókönyv nem is drágán örömet okozhat bárkinek. Ehhez persze meg kell ismerni. Régebbi történet, hogy egy vevő nem ismervén a lényeget, azt hitte, a fotókönyv képei elmozdíthatók. Nagyon meglepődött, mikor kiderült, miről van szó. Reklámozni kellene a terméket, de a reklám drága.
A győri Digitáltechnika a DIT cégcsoport tagja. A győri központ mellett budapesti telephellyel is rendelkezik. A cégcsoport évi forgalma 400 millió forint, amelynek nagyobb hányadát a Brother-disztribúció – nyomtatók, multifunkcionális gépek, valamint a komplett fotószolgáltatást biztosító gépek – adják. 2005-ben Kaproncai Ferenc elnyerte az Év Üzletembere Kisalföld Presztízs Díjat.
A válság közepén nem éppen kedvezőtlen hír, hogy tavaly a digitális printtechnika forgalmának csökkenése megállt. A hagyományos fotóprintforgalom kicsit csökken, illetve stagnál, a fotókönyvforgalom viszont évente mintegy 20 százalékos mértékben növekszik. Ami a fotókönyveket illeti, konkrét mutatók szerint a vevők az igényesebb kiállítású, nagyobb méretű, terjedelmesebb, extra keménytáblás, vagyis óhatatlanul a drágább termékeket keresik, és ez a fotókönyv jövőjére nézve mindenképpen biztató.
Pákovics Miklós






































