Magyar Nyomdászatért Életműdíj
Szakmánk legjelentősebb civilszervezeti elismerését, a Magyar Nyomdászatért Életműdíjat idén Szikszay Olivér nyerte el. A Nyomda- és Papíripari Szövetség által életre hívott életműdíjat a szakma jelöltjeiből választotta a neves kuratórium. Mindenki elismeri Szikszay Olivér szakmai tudását, sokan felnéznek rá, vannak, akik távolságtartónak tartják, de kevesen tudják, hogy igazi érző ember.
Mindig is vigyázott arra, hogy soha senkit a személyeskedés szintjén ne kritizáljon, ne bántson meg. Megnyilvánulásai mindenki számára a szakma ismeretét és szeretetét bizonyítják. „Nem a vitát kerestem, hanem a megoldást. Egyetlen főnökömmel sem kerültem olyan helyzetbe, hogy ne tudtunk volna együttdolgozni.”
Családi indíttatás
Életünkben meghatározó szerepe van a családnak, az iskoláknak és magának a társadalomnak. Szikszay Olivér sokféle dolgot élt meg és sokat látott. Édesapja a második világháború előtt tisztviselő volt, hazatérte után nem kapott munkát. Ismeretség útján a katolikus egyháznál tudott elhelyezkedni.
A nehézségek ellenére mégis boldogan gondol vissza gyermekkorára. Keresztapjának könyvkereskedése volt, amelyet természetesen az államosítás miatt elveszített. Gyermekkorában alakult ki az ajándékba kapott és a családban látott albumok, térképek és regények alapján a mind tartalmukban, mind kivitelezésükben igényes, minőségi könyvek iránti szeretet, szerelem. Mégsem készült nyomdásznak, hanem keresztapja tanácsára, szinte véletlenül jelentkezett a gimnáziumi érettségi megszerzése után a Tolnai Lajos utcai nyomdaipari szakmunkásképzőbe.
Nagyon fontos volt a biztos családi háttér. Ezt teremtette meg saját családjában is. Minden lehetőséget megadtak 1965-ben született fiának, Olivérnek és három évvel később született leányának, Júliának. Soha nem befolyásolták őket a pályaválasztás terén. Mindketten maguk választották a nyomdászszakmát. Ezért erre roppant büszke Szikszay Olivér.
Szakmai életút
Szakmai gyakorlatként a Szikra Lapnyomdába került, és a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után ez lett első munkahelye is. Kihasználta a kétéves kötelező katonai szolgálat alatt adódó lehetőségeket, hivatásos vezetői jogosítványt szerzett és főiskolára felvételizett, ami sikerült is. Munkahelyére visszatérve ez nem kis meglepetést okozott, hiszen származása miatt nem tartozott a támogatottak közé. Megakadályozni ugyan nem tudták a felsőfokú nyomdaipari technikum elvégzését, de azt sem tanulmányi szabadságban, sem anyagilag nem támogatták. Szikszay Olivér három műszakban dolgozva, munka mellett járta ki a főiskolát, ami így a halasztások miatt ugyan tovább tartott, de ennek csak előnyei származtak, hiszen több évfolyam hallgatójával köthetett barátságot. Már ekkor az ország számos nyomdájában szakmai kapcsolatokkal rendelkezett.
Kézi szedő, lino gépszedő, gyártás-előkészítő munkaköröket látott el. Egy idő után a Szikra Lapnyomda vezetése is látta, hogy nagy érdeklődéssel foglalkozik szakmájával, ezért kiemelték: a termeléssel összefüggő, különböző gyártási, műszaki feladatok ellátásával és vezetésével bízták meg. Így részt vehetett a nyomdaipari rekonstrukción belül Magyarország legnagyobb ofszet-rotációsberuházásaink kivitelezésében. Át kellett állítani az országos napilapok, folyóiratok gyártását ofszetnyomtatásra. Ezt követően a nyomóforma- készítés korszerűsítése került napirendre: szintén itt került bevezetésre az ország legnagyobb fényszedő rendszere. A különböző folyóiratok, napilapok elkészítésénél a kiadókkal és a szerkesztőségekkel is napi munkakapcsolatot kellett fenntartani. Nem kis feladat volt a több évtizedek alatt ólomban gondolkodó és ólommal dolgozó szakemberek számítógépes munkára történő átképzése. A fényszedésnek köszönhetően 1991-ben a szerkesztőségi rendszer bevezetése révén közvetlen munkakapcsolatba került a Népszabadsággal. Ezt követően, 1992-től 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig a Marquard Nyomdában termelési vezetőként dolgozott.
2000-től egészen a mai napig fia, ifj. Szikszay Olivér nyomdájában gyakorlati tapasztalataival segíti a munkát. Senior Szikszay Olivér most nem a termeléssel, hanem a termelés hátterével, az ahhoz szükséges műszaki, technológiai feladatokkal foglalkozik. „Mindent – de csak azt csinálok, amire megkérnek.”
Társasági szemlélet
Szikszay Olivér gyakorlatilag 1959-től 2000-ig a napilapgyártás világában élt. Ez valóban egy külön világ, hiszen a lapnak minden körülmények között időben meg kell jelennie. El kell érni a postai vonatokat. Ez csak tökéletesen leszabályozott rendszerben, közös munkával lehetséges. Mindig mindenkinek tudnia kellett a feladatát, és azt meg is kellett tennie. Mindez jól együttműködő közösségeket hozott létre. A lapgyártás mindennapos feszített rendjét állandóan színesítették a közösségi programok. Mindig jutott idő születésnapokra, névnapokra. Elmaradhatatlanok voltak a vállalati rendezvények, és ezenfelül a kollégák szabadidejükben, hétvégeken vagy akár a nyári szabadság alatt együtt jártak szórakozni, pihenni, a Dunára vagy üdülőkbe.
Nagy volt a szakmai fejlődés iránti igény is. Gyakorlatilag a képzés, továbbképzés legfontosabb fóruma a megszerzett ismeretek továbbadása volt. Külföldre szinte kizárólag szakmai utak révén kerülhetett az ember. A Szikra Lapnyomda beruházásai kapcsán részt vehetett a technológia kiválasztásának előkészítésében, közreműködhetett a döntések előkészítésében. Így a rotációs ofszetnyomtatás, a nyomdai, kiadói és szerkesztőségi munka korszerű technológiájának bevezetésében való közreműködés is a feladata volt. Mindemellett a Műszaki és Természet-tudományi Egyesületek Szövetsége szervezésében működő Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület munkájában is tevékenyen részt vett. Évtizedekig ez volt az egyetlen fórum, ahol előadások keretében korszerű szakmai ismeretekhez lehetett jutni. Még a 80-as évek elején is szinte hetente legalább egy szakosztályi megmozdulás volt. Szikszay Olivér több cikluson keresztül töltötte be nyomdaipari szakosztály elnöki, illetve titkári posztját. Egészen napjainkig tevékeny szervezője a mérnök-technikus találkozók, illetve a jogutód nyomdász vándorgyűlés és különböző szakmai rendezvények műszaki előadás-sorozatainak.
Változó-örök értékek
Nosztalgikusan hangzik, de régen mindenre jutott idő. Az ólomszedéssel előállított napilap tartalmazott még aznap este 10 órakor történt eseményeket, sportrendezvényeket. Éjjel 11 órakor a főváros kiemelt pontjain, például a Blahán, az Astoriánál már kapni lehetett a friss, másnapi újságot. Ma már természetesen senki sem állna meg autóval az Astoriánál napilapot venni, és a mai korszerű technológiával sem garantáljuk minden esetben a tartalmi frissességet. Évszázadok alatt kialakult harmonizált megoldásokat nem biztos, hogy kifuttatás nélkül kellene egyik pillanatról a másikra megszüntetni. Ugyanis ezt szokták meg az emberek mind a végtermék, mind az előállítás-technológia vonatkozásában. „Gyakran megesik, hogy hosszas válogatás után sem veszek meg egy könyvet, mert kivitelezés szempontjából olvashatatlan, zavaros. Az újságok hirdetései nem veszik figyelembe a gyártás és feldolgozás kötöttségeit. Olvashatatlan, negatív beforgatású szövegek mindennapossá váltak, a minap váltam meg egy tartalmilag értékes szakkönyvtől, mert szétesett.” Ma már sokan tudnak angolul, mindenki használja a számítástechnika hardvereit és szoftvereit. Azonban nincs idő ezek kezelésének és lehetőségeinek tökéletes elsajátítására, mert jönnek az újabb és újabb gépek és programok. Az emberek nehezen tudnak lépést tartani saját szűk szakterületük fejlődésével.
„Nagyon sokat kaptam a nyomdaipartól, a könyvektől. Ebből a tudásból szeretnék valamit átadni. Nagyszerűek a mobiltelefonon elérhető vállalat- és termelésirányító rendszerek, mivel segítségükkel még nyaralás közben is minden pillanatnyi folyamat látható. De akkor miért megy el az ember nyaralni?” Senior Szikszay Olivér szakmai tudását és élettapasztalatait mindig is ehhez hasonló kérdésekkel próbálta továbbadni. Sokszor kapott rájuk választ, de legalább ugyanannyiszor meg sem hallották (meg sem értették) azokat. De optimizmusát nem vesztette el, hisz öt unokája körében csak derűsen tud az élet kihívásaival szembenézni.
Tolnai László
