570 éves Gutenberg korszakalkotó találmánya

Ötszázhetven éves Gutenberg korszakalkotó találmánya, a könyvnyomtatás. A mesterség gyors elterjedésében nyugat-európai városok – Mainz, Strassburg, Róma és Velence – jártak az élen, ahol nyomdák létesültek. Buda több híres kultúrvárost előzött meg. Időrendben a tizenkettedik város, ahol nyomda létesült.

A könyvnyomtatás Európa-szerte történt gyors elterjedését a mainzi 1462. évi október 27–28-i véres éjszakai történések tették lehetővé. Azután, hogy a nassaui gróf, mainzi érsek zsoldosai meglepetésszerűen rátörtek a városra és a lakosság a véres megtorlás elől menekülni kényszerült – így a legjobb nyomdászok többsége is. Ennek következtében indult olasz és francia földre a mainzi tipográfusok elvándorlása, s ahol letelepedtek, folytathatták a gutenbergi mesterséget. Eredményeként a 15. század alkonyán már 220 olyan várost lehetett összeszámlálni Európában, ahol a könyvnyomtatói mesterség hajlékot talált. Ebben Olaszország járt elöl. Itt virágzott legszebben a reneszánsz és a tudomány. Az első itáliai tipográfiának a bencések subiacói kolostorában, Róma közelében 1465-ben Conrad Sweynheym és Arnold Pannartz német vándornyomdászok hoztak létre officinát. A század vége felé már Velence volt a legjelentősebb európai nyomdaváros, nagy számban dolgozó nyomdával. Az első tipográfia alapítója Johannes de Spira lett. Ez időben 72 nyomdaváros volt olasz honban.

A reneszánsz kultúrája iránt fogékony Mátyás király (1443–1490) pedig főiskolákat és ezeken kívül Budán Bibliotheca Corviniana elnevezéssel világra szóló könyvtárt alapított. Sok pénzzel támogatott nagy létszámú könyv- és másolófestő műhelyében az illuminátorok készítették a Corvinák lapszéli díszeit és a nagyobb iniciálékat, vagy egész oldalas miniatúrákat. A király alkancellárja, Karai László budai prépost hívta meg 1472 körül Hess András római könyvnyomtatót Budára, kétezer ezüst forintot költve az akkori viszonyok közt a nyomda fölszerelésére.

Az első budai officina rövid életű történetében nincs adat királyi támogatásról. Mátyás a könyvnyomtatás iránt nem érdeklődött. Közelebb állottak hozzá a nagy műgonddal kiállított, drága hártya-kódexek, mint a korszakalkotó mesterség, a könyvnyomtatás által létrehozott puritán, tisztán tipográfiai könyv. Támogatás és megrendelés hiányában a Hess-nyomda 1477 után megszűnt. Budán 250 esztendő múltán létesült ismét officina.

Magyarország a könyvnyomtatás bevezetése tekintetében több nagy nyugati államot megelőzött, mint azt a könyvnyomtatásnak a világon való elterjedését mutató kronológiai táblázatunk is bizonyítja.

A táblázat feltüntet negyvenhat olyan várost, amelynek nyomdaipara jelentékeny kulturális hatással volt vagy van egész országokra vagy országrészekre. Jólesik látnunk, hogy Buda nyomdaalapítás dolgában megelőzte a híres kultúrvárosokat: Londont, Lipcsét meg Bécset is.

A budai nyomdán kívül nem volt a tizenötödik században Magyarországon tipográfiai műhely. 1473 óta erről sem találunk többé adatot. Egyetlen biztosan ott nyomtatott munka az 1473 június 5-én befejezett hatvanhét oldalas Chronica Hungarorum.

Ha Magyarországon nem is, de külföldön szép számmal dolgoztak a 15. században magyar könyvnyomtatók. Így Szebeni Tamás (Mantova 1472–1481), Feketehalmi Holló András (Velence, 1476–1486), Erdélyi Bernát (Padova, 1478), Dalmatinus György (Velence, 1480), Feketehalmi Márton (Velence, 1481), Magyar Péter (Lyon, 1482), Garay Simon (Velence, 1491), Basay Ungarus (Cremona, 1494). Ezek a honfitársaink külföldön tanulhatták mesterségüket.

A 16. század első harmadában még nem volt nyomda Magyarországon. Csak a protestantizmus terjedtével állott be e tekintetben lendület.

Összesen huszonnyolc nyomdaműhely volt a 16. században Magyarországon. A nyomdák jó része a protestanizmus szolgálatában állott, ezért némelyik könyvnyomtatónak nagy üldöztetésekben volt része. Honterus Jánost a protestáns egyháztörténelem a szászok reformátorának nevezi. Heltai Gáspár az Erdély részi magyarságnak új hitre térítésén buzgólkodott. A vándorló könyvnyomtatók: Huszár Gál, Mancskovics (Farinola) Bálint, Manlius János, Hoffhalter Rafael és Rudolf szintén hitújító eszmék szolgálatában állottak. A vallási cél a művészetit többnyire háttérbe szorította, Heltaiék és Hoffhalterék nevezhetők csupán a német és az olasz könyvnyomtatók méltó utódainak. Különösen Honterus könyvei voltak szépen kimunkáltak.

Az előző évszázadban alapított nyomdák közül csak a brassói, bártfai, debreceni, kolozsvári, nagyszombati és nagyszebeni nyomdák folytatták tevékenységüket.

A 17. században alapított nyomdák között Szenci Kertész Ábrahámnak köszönhet legtöbbet a nyomdásztörténelem, aki Bethlen István gróf bőkezű támogatásával rendezte be nyomdáját. Termékei a Hollandiából hozatott szép metszésű betűk és a tiszta nyomtatás révén előnyösen különböznek más nyomdákéitól.

Ugyanebben az évszázadban – 1690-ben – alapította meg kolozsvári nyomdáját a tragikus sorsú Tótfalusi Kis Miklós. A század végén az ő nyomdáján kívül még kettő volt Kolozsváron: a régi Heltai-nyomda maradványaiból alapított református kollégiumi nyomda és az unitáriusok nyomdája, amely utóbbit a bécsi kormány később önkényesen elkoboztatta.

A 18. század beköszöntésekor a következő helyeken voltak nyomdák működésben: Bártfa, Brassó, Csíksomlyó, Debrecen, Gyulafehérvár, Kassa, Kolozsvár, Komárom, Lőcse, Nagyszombat, Sopron, Nagyszeben és Zsolna.

A 19. század első felében még meglehetősen pangott a könyvnyomtatás Magyarországon. A cenzúra fojtogató karjai közül negyvennyolcban csak rövid időre sikerült kiszabadulnia, és állandóbb virágzását csak a hatvanas évek végétől számíthatjuk.

Az 1848–49-es szabadságharc idején a könyvek nyomtatása majdnem egészen megszűnt. 1849 végével összesen ötvenegy helyen nyomdászkodtak Magyarországon. A legfőbb nyomdászváros természetesen Pest volt, ahol az addigi három jelentékeny vállalat (Landerer és Heckenast, Trattner-Károlyi, Beimel József) mellett 1848-ban négy újabb nagy nyomda keletkezett: Kozma Vazulé, Emich Gusztávé, Herz Jánosé és Müller Emilé. Valamennyi pestvárosi nyomda nagy szolgálatot tett a szabadságharc ügyének, a legnagyobbat Landerer és Hackenast nyomdája, ahol Petőfi Sándor Talpra Magyarját és a közismeretes tizenkét pontot is kinyomtatták.

Közvetlenül a szabadságharc lezajlását követő időkben Nagykanizsán, Lugoson, Baján, Balassagyarmaton, Rimaszombatban és Kalocsán keletkeztek új nyomdák, 1852-ben pedig megnyílt a bécsi állami nyomda nagyon jól berendezett fiókintézete is Temesvárott. (A könyvnyomtatás elterjedésének külföldi és hazai dátumai, 1450–1849 részletes táblázainkat honlapunkon olvashatják.)

Gécs Béla