Márton Jánost ezernyi szál köti Gyomához, vagyis miként negyedszázada nevezik, Gyomaendrődhöz, illetve a lakásához közeli Hármas-Köröshöz. A családtörténet úgy tartja számon, hogy a dédnagypapa Gyomán született, miként minden Márton gyerek a későbbi nemzedékekből. Az alföldi kistelepülésen élőknek mindig keményen kellett dolgozniuk, közte Márton János édesapjának is, aki a paraszti munkát hátrahagyva a vasutasok közé állt. Egy darabig málházott, később előmunkás lett.
„A nálam 21 évvel idősebb bátyám külföldön él, most augusztusban vártuk haza a nyolcvanadik születésnapját megünnepelni. Én 1964-ben a Békéscsabán akkor induló nyomdaipari szakközépiskolába iratkoztam be. Négy nap tanították a közismereti és az elméleti tárgyakat, két nap pedig a gyakorlati dolgokat. Az egész osztály kéziszedőnek készült, emlékszem, tanulmányi eredményünk felülmúlta a 4-es átlagot. Agyomai végzősök mindegyike a Kner Nyomdában kapott munkát, így kerültem a szedők közé.” Gyomán 1968-ban még fellelhetők voltak a kéziszedés klasszikus fogásai, de már általánossá vált gépiszedés, például a könyveket már így készítették. Az ólombetűk miatt hatalmas súly terhelte a mai tárgyaló helyén állott szedőtermet, ahol akkor harminchárman dolgoztak: kopogtatók, korrektorok, szedők, öntők. „Nagyon szép könyveket nyomtattunk, többek között az Európa Könyvkiadó, a Helikon Kiadó számára készítettünk versesköteteket, kiadványokat, klasszikus könyveket. Minden kiadónak megvolt a stílusa, a tervezőgárdája. Máig emlékszem Szántó Tibor, Kovács Imre, Lengyel János számos munkájára. Hozták a kéziratokat, terveket, azok alapján fogtunk a munkákhoz” – mondja Márton János. „A nyomda termelésirányítója vagyok, termelési igazgatóként. Ezt a munkakört – amelyet a régi szervezeti felállásban még diszpécsernek neveztek – harminc éve látom el. AKner Nyomda főként könyveket készít, ezen belül kötött ill. puhatáblás, ragasztó-kötött kivitelben, továbbá drótfűzött brosúrákat, újságszerű kiadványokat. Ezenkívül négy naptárkiadónak gyártunk különféle színben és méretben naptárokat, például reprezentatív kivitelben varrott, illetve szivacsos borított formában. Minden év elején az adónyomtatványok adnak munkát, május–júniusban–júliusban pedig a Tankönyvkiadó megrendelései futnak a gépsorokon. Nem állítom, hogy exkluzív lenne az itt készített naptárak bármelyike, de mindegyike igényes, főként a reklámcélú, ajándéknak szánt termék. Ennek megfelelően igényes a kivitele, jó minőségű papírokra nyomtatjuk, a legtöbbet jobbféle műbőrborítóba kötjük.” A Knerben járva megkerülhetetlen kérdés, hogy egy nyomdai termék esetében – úgy, mint a divat világában – léteznek-e visszatérő stílusok, kiadói nosztalgiaigények? Márton János sajnálattal említi, hogy a klasszikus formák csak nagyritkán fordulnak elő, akkor is inkább a reprintkiadványok esetében. Sajnos, a régi betűk, díszítőelemek tönkrementek, elvesztek, a megmaradtakból pedig már nem lehetne egy teljes kiadványt elkészíteni. Lehet, hogy egy szűk kör igényelné a történelmi formákat, de ez olyan költséggel járna, amelyet már a gyűjtők, a nosztalgiázó vásárlók mindegyike sem fizetne meg.
„Szerencsére a privatizáció nem forgatta fel alapjaiban a nyomda életét. Az új tulajdonosok nem küldtek el egyetlen embert sem, természetesen a termelési számokat évről évre emelték, amelyet teljesítenünk kellett. Az elvárásoknak megfelelően a nyomdának működőképesnek, nyereségesnek kell lennie. A különböző munkáknál a minőség mellett a határidőket tartani kell. Néhány napos csúszás még belefér a termelésbe, de a megadott napokon a könyveket el kell juttatni a kiadók által megjelölt raktárakba, illetve az adóbevallási íveket az adóhivatalokba. Aligha engedhetnénk meg magunknak, hogy miközben a tankönyvek kiadói szórólapokkal bombázzák az iskolákat a készülő tankönyvekről, a nyomda ne készítené el a beígért napra, a tanítás megkezdésére azokat. Mindenki előtt ismert, hogy Magyarországon legalább kétszer annyi nyomda működik, mint amelyre akad munka.” Márton János termelési igazgatóként három- négy művezetővel beszéli meg a napi feladatokat és a visszatérő ügyeket. Mindennap kétszer-háromszor körbejárja a műhelyeket, mert mint rámutat, a piac rendkívül igényes, miközben minden kiadó a lehető legalacsonyabb szinten szeretné tartani a kialkudott árakat. Egy nyomdai munka rendkívül sok költségfélét emészt fel a papír árától kezdődően a bérekig bezárólag. „Naponta egyszerre három-négy termék készül, kisebb példányszám esetében több. Ennek függvényében emelkedik a gépbeállítási idő, valamint a gyártási felkészülésre fordított idő.” „Visszaemlékezve az elmúlt négy évtizedre – ha tömören fogalmazok – sokat fejlődött a könyvkészítés. A kéziszedés után a monoszedéssel, majd később a fényszedéssel újabb lehetőségek nyíltak. Manapság pedig minden elkészíthető a képernyőn. Megtervezik a könyvet, az adatokat elektronikus úton elröpítik a nyomdába, ott CtP-vel levilágítják. Csak papír kell hozzá meg gép. Hogy mi lesz a következő negyven évben? – nem tudom, de azt állítom, hogy a mai tankönyvek jó minőségben készülnek. Bármennyire nem szeret tanulni egy gyerek, egy könyvtől elvárható, hogy felkeltse mégis az érdeklődését. A Kner Nyomában több százezer tankönyvet készítünk, döntően színeseket, ragasztott kötéssel, nagy teherbírással, míg a szöveggyűjtemények általában egyszínesek.” Márton Jánosról ismeretlenül feltételeztük, hogy nagy szerelmese az Alföldnek, a Hármas-Körös vidékének, és bizonnyal horgászik is, de legalább vadászik. Gyerekként valóban sokszor pecázott az egyívású fiúkkal, de a vadászat sosem volt a kedvére. „Máig minden reggel negyed hatkor kelek, kisétálok a vízpartra, körbesétálom a környéket. Most tartották meg Endrőd és Gyoma összeboronálásának 25 éves évfordulóját. A két település közötti részre tervezték a központot, de minden abbamaradt. Kevés a környéken az működőképes vállalkozás. Megszűnt a termelőszövetkezet, a háziipari és a cipészszövetkezet. A helyükbe lépett kisebb vállalkozások nem képesek elegendőmunkát adni az itt élőknek. Ezért is fontos, hogy a Kner Nyomda biztos lábakon álljon. A város a turizmusban látja a lehetőséget, azonban ezt a környéket elkerülik a befektetők. Csendesen, de csökken a város lélekszáma is. Pedig nagyon szép a vidék, a városokkal szemben itt tiszta a levegő. Mások a vizeket szeretik, én alföldiként a hegyekben találok pihenésre.”
