Parányi szobában beszélgetünk az Interpress óbudai központjában. Könyvek – angol, német, svéd, dán, norvég, francia, jiddis nyelven írtak – sorakoznak a polcokon. Egy szűk hely akad még a befutott iratok és megrendelések mellett a számítógép számára is, amelynek képernyőjét rendre kitölti Kertész Györgyi aznapi levelezése.
A Mester utcai közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, majd a külkereskedelmi főiskola áruforgalmi szakán diplomázott Kertész Györgyi csaknem másfél évtizede egy újsághirdetés nyomán került az Interpress Külkereskedelmi Kft.-hez. A hét európai ország húsz-huszonöt könyvkiadójával kapcsolatot ápoló üzletkötő szerint sokan előszeretettel „temetik” a könyvet, és vele együtt az olvasást. Egyesek tényként beszélnek az olvasás haláláról, a könyvkiadás végnapjairól. Egyelőre azonban ne siettessük a világ fejlődésének kellemetlen alakulását, inkább gondolkodjunk el azon, amit Kertész Györgyi is állít. „A nálam megforduló megrendeléseket, külföldi kiadók számára nyomtatott könyvek számát látva nem állíthatom, hogy valamilyen súlyos veszély fenyegetné a könyvkiadást. Számos regényt, szakkönyvet készíttetünk jelenleg is a külföldi kiadók igényei alapján, de jelentős mennyiségben gyártatunk az iskolai oktató-, szemléltetőkártyáktól kezdve az igényes naptárig számos egyéb nyomdai terméket is. Nem szokásom beleolvasni az angolul, svédül, máskor németül írt szakmai kötetekbe, de például a kis történetekkel színesített Dumas-szakácskönyvet, miként a nyugat-európai olvasók, annak idején magam is szívesen kézbe vettem. Nagy sikere volt a francia író történeteivel színezett szakácskönyvnek a frankfurti könyvvásáron is, amelyet idővel kétféle kivitelben, sőt, utánnyomást is megélve, hazai nyomdával készíttettünk el.”
Az Interpress tevékenységében szerény súllyal szerepel a kiadói munka, döntő a nyomdaipari export. Kertész Györgyi – egy nyomdász és egy ügyintéző kolléga munkájával a háttérben – ha valamelyik kiadó megrendelését elnyeri, az arra leginkább felkészült, árban is versenyképes nyomdát kéri fel a kötetek elkészítésére. Amíg azonban egy megrendelésből pénz is kerül az Interpress számlájára, a könyvkészítés ezernyi teendőjét kell kézben tartania. Régen az üzletkötők, nyomdászok és logisztikai ügyintézők csapatmunka-formában dolgoztak az Interpressnél – egy ideje központosított rendszerben. A kiadók sem egyformák, akad, aki a régi ismertség okán csak az Interpresst választja, mások versenyeztetnek, illetve több céggel dolgoztatnak. Kertész Györgyi szerint mégis a legfontosabb a személyes kapcsolat, az ismertség a munkavégzésben.
„Sokuknál már szemük pillantásából, levelezésük mondatfűzéséből tudni, hogy mit várnak el. Nagyon sok új partnert szereztem már úgy, hogy engem ajánlottak nekik az elégedett kiadói ügyintézők. Talán még azt is megbocsátják nekem (s nevet a gondolaton), hogy a kiadók szerintem egy kicsit lusták, emiatt elvárják, illetve sokan szeretik, ha helyettük is gondolkodunk. Döntő az ár, de arra is tudnék példákat sorolni, hogy azért választottak bennünket, mert megbízhatóan dolgozunk. Megtartjuk a határidőket, teljesítjük az elvárt minőséget, rugalmasan alkalmazkodunk a kiadók elvárásaihoz.”
Az Interpress Külkereskedelmi Kft.-nél korábban az volt a szokás, hogy titkos szavazással ítélték oda a házon belüli kitüntetéseket, elismeréseket. Tavalyelőtt volt az utolsó céges népszavazás a bronz, ezüst és arany fokozatok odaítéléséről. Egy-egy voksolásban ilyenkor kifejeződött a szakmai munka és az emberi magatartás megbecsülése. „Mivel nagyon szeretem és nagyra becsülöm a velem együtt dolgozó kollégákat, rendre kettejükre adtam szavazatomat, míg harmadikként valamelyik, általam nagyra tartott kollégámat jelöltem meg. Számos esetben végeztem dobogós helyen, legtöbbször arany fokozatot kaptam” – mondja ezúttal már Hess András-díjasként Kertész Györgyi.
A kiadói kapcsolatok ápolásában a telefonos üzenetváltás, korábban a faxgépes levelezés volt a jellemző, míg az utóbbi évtizedben már az elektronikus levelezés segíti az ügyek intézését. Egy sikeres, európai piacon dolgozó üzletkötőnek meglepően keveset kell külföldre utaznia. Látva csodálkozásomat, gyorsan előhoz egy példát: az egyik kiadó képviselőjével sok éven át személyesen nem ismerték egymást. Sosem találkoztak, csak leveleztek és telefonon beszéltek. Másokkal is leginkább a frankfurti könyvvásáron futnak össze.
„Valamikor nagyon sokat utaztam, hiszen egy külkereskedelmi cégnél tizenöt éven át a fogyasztási cikkek importját intéztem, főként férfiingekkel üzleteltem. Kína, Tajvan, Hongkong, Szingapúr, Malajzia, Indonézia, Egyiptom, India, Pakisztán, Kuba szerepelt a listámon. Annak idején édesapám úgy gondolta, a Mester utcai Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola külkereskedői ügyintézői szakja jó szakmát ad, nyelveket is tanulhatok, én pedig szófogadó kislányként, illetve tetszett is ez a szakma, elfogadtam döntését. Sajnos tizenkét éve már annak, hogy a férjem is meghalt. Alkalmazott grafikus volt, jónevű újságoknál dolgozott, könyvborítókat is tervezett. Lányunk most ment férjhez, jogászként dolgozik. Igen, a fiatalok esküvői képe díszíti az íróasztalomat.”
Kertész Györgyi állítja, egy üzletkötő munkájában nagyon fontos a megbízhatóság. Az adott szó. A kiadók többnyire nem kereskedők, sokszor le sem írják a megrendelésüket, telefonon közlik kívánságaikat,
illetve az ajánlat alapján egyszerűen csak megküldik a nyomáshoz szükséges anyagokat. Bonyolítja a hétköznapokat, hogy a kiadók egy csoportja gyakran változik, helyükre újak lépnek. Leginkább osztrákok, németek, angolok, skandináv országbeli kiadók, akikkel döntően angolul és németül zajlik a tárgyalás, a levelezés, a sok-sok üzenetváltás, pontosítás, kiegészítés, sürgetés stb. „A készülő könyvekhez régen többnyire filmet küldtek, manapság pedig a számítógép segítségével áramlik a nyomtatáshoz szükséges anyag. Az ún. kékkópiát, a levonatot átnézetjük a megrendelővel, s ha mindent rendben talál, kinyomatjuk a könyvet, amelyet egy megadott címre el is szállítunk. Kis példányszámú könyveket jellemzően a kisebb nyomdákkal készíttetjük el, a sokpéldányos köteteket pedig a nagyokkal.”
„A napi munkám – időnként úgy érzem – egyfolytában sok. Rengeteg a levelezés, megmondom őszintén, sokszor észre sem veszem, máris elmúlik egy délelőtt. Leginkább aprónak tűnő dolgok miatt kell intézkedni. Sok partner, sok kiadvány, egyszerre számos kötet ügyeiben kell naprakésznek lenni. És mindegyik más és más! Elődöm csak a skandináv piacokra dolgozott, nekem ennek megtartásával új megrendelőket kellett felkutatnom. Így sikerült Ausztriában is sok kiadót megnyernünk.
Érdekes, hogy annak idején egy újsághirdetésre jelentkeztem az Interpresshez. Engem választottak a jelentkezők közül, holott előtte semmilyen nyomdai ismeretem nem volt.”
Bálint Tóth János
