Az idősebb generáció tagjaként Orosz József könyvkötő művezető életműdíjként kapta meg a Hess András-díjat. Ifjú szakmunkásként annak idején újsághirdetésre jelentkezett a Pénzjegynyomdába, ez immár csaknem négy évtizede történt. Mindvégig a biztonsági elemeket is tartalmazó okmányok, személyi igazolványok, útlevelek sokaságát készítette.
A magyar útlevél semmivel nem rosszabb, mint bármelyik nemzetközi társa. Az uniós országok tagállamai által kiadott útlevelek mindegyikének van valami egyedisége, már csak a feliratozása miatt is. De nagyon sok elemében, méreteiben, egyes biztonsági megoldásában valamennyien egyformák. A Pénzjegynyomda a mindenki által használt alapformát például további nyolc biztonsági megoldással egészíti ki. Ezzel együtt szinte kizárt az útlevél hamisítása. Orosz József kissé neheztelve emlékszik máig azokra a nyugati állításokra – majd a magyar hatóságok útlevélcsere-akcióira –, hogy a kilencvenes években gyártott útleveleinket állítólag könnyen hamisíthatták volna.
„Nem volt igaz a nyugatiak állítása” – mondja határozottan a terület egyik legjobb ismerője, Orosz József, aki könyvkötőként, később csoportvezetőként, a legutóbbi három évben pedig délutános művezetőként többek közt az útlevelek készítésében jeleskedett. „A magyar útlevelek hamisítása valamilyen lapcsere nélkül kizárt. A cserét pedig egy értő szem, egy határőr azonnal észreveszi. Útleveleink inkább az amerikaiak chipes mániája miatt szorultak cserére. De ameddig a régi útlevél érvényes, addig nyugodtan elindulhatunk vele a nagyvilágba, nem fognak viszszafordítani miatta senkit a határainkon. Ha majd lejárt, akkor kicserélik egy újra.” Ingatja a fejét hosszasan, majd a levegőbe is legyint mutatóujjjával. „Kizárt, hogy az útlevelet úgy szétszedjék, hogy ne vegyék észre rajta a buherálást.”
Minden hónapban nagy vezetői értekezletet tartanak a Pénzjegynyomdában, ott jelentették be, hogy ezúttal a ranglétrát végigjáró Orosz József is kiérdemelte a szövetség kitüntetését.
Orosz József 1969-ben, alig egyéves szakmunkás bizonyítvánnyal a zsebében a közeli Kossuth Nyomdából érkezett a Markó utcai, a szigoráról híres Pénzjegynyomdába. „A Tolnai utcai szakiskolában tanultunk, a műhelymunkát pedig a Kossuthban gyakoroltuk. Ott kezdtem el dolgozni, de az idős könyvkötők és a hozzájuk húzó művezető mindig is tanulónak tekintett bennünket. Kapóra jött, hogy a Pénzjegynyomdában akkor kezdtek fiatalítani, s ha jól emlékszem, fiatal vágókat és kötőket kerestek, így 18 évesen a kötészetre kerültem jó barátommal és kollégámmal együtt vágómesternek. A Pénzjegynyomdában sosem volt, így ma sincs nagy mennyiséget előállító kötészet, hiszen mindig biztonsági elemeket tartalmazó kereskedelmi nyomtatványokat, okleveleket és igazolványokat készítettünk. A Kossuthnál azt sérelmeztük, hogy noha akkoriban vették az első nagyteljesítményű Kolbus gépsort, bennünket odaállítottak az enyvezőaszta lmellé, és csak enyveztünk, enyveztünk három műszakban. Nem éreztük, hogy az öregek befogadnának bennünket.” Persze a Pénzjegynyomdában is számos nagy öreg dolgozott, eleinte itt sem kerültek az újonnan érkezettek a vágógép közelébe, de legalább változatos munkát bíztak rájuk, idővel például a személyi igazolvány keménytábláját csinálták.
A Pénzjegynyomdába a hatvanas évek végén még csak ajánlattal lehetett bekerülni, amely egy zárt közösségként, szinte családi vállalkozásként működött. Ennek ellenére a nyomdászok körében nagy volt az egymás iránti bizalmatlanság, mindenkit figyeltek, figyeltettek. A Rákosi-időkben működő nemzetbiztonsági hivatal elültette köztük a bizalmatlanságot. Féltek a lopásoktól, a biztonsági megoldások kiszivárgásától, a hamisítástól. Ebből szerencsére mára már csak a biztonság igénye maradt fenn, de az itt végzett munkát nem egymást átvilágító szemekkel, hanem termelési és szervezési megoldásokkal ellenőrzik. Az üzemet biztonsági kamerák, sőt, rendszerek felügyelik, hiszen a forgalomban nem lévő bankjegyek vagy útlevelek, illetve a rajtuk használatos biztonsági elemek titkai a hamisítókat, a tilosban próbálkozókat is érdekelhetik.
„Az itteni kötészet, a nyomda nagyon sokat fejlődött az évtizedek során. Például enyvet jó húsz éve már nem használunk, csupán tömbenyvezésre. Gépesítették idővel a táblakészítést, majd az is megszűnt. Annak idején például az utolsó személyiigazolvány-táblákat is műanyagos ragasztóval gyártottuk. Az új fogások megtanulása gyorsan ment, hiszen a szakiskolában jó elméleti oktatás zajlott, így két-három nap alatt megszoktuk a műanyagos ragasztást, az új száradási időket. Egy döntően kézimunka esetében nem voltak olyan nagy változások, mint a gépesítésekkel érkezett eljárások esetében. Ez utóbbinál komolyabb elméleti tudás kellett. Megmutatták a gépek működését, kezelését. A legújabb fejlesztések idején jártunk még Németországban is.”
Orosz József elmondja, hogy a Pénzjegynyomdában mintha ismétlődne a történelem, hiszen az ő érkezésének idejéhez hasonlóan, ismét két generáció dolgozik egymás mellett. Egy részük közvetlenül a nyugdíjazás előtt áll, a másik része főiskolát, egyetemet végzett fiatal. Néhány éve délutános művezető, de lényegében a nyomda délutános üzemvezetője egyben. Változatlanul a kötészetet irányítja, de a kis létszámmal dolgozó többi osztály munkáját „üzemvezetőként” felügyeli. Mint rámutat, a délutános csoportvezetők nagy rutinnal végzik a dolgukat, de ha valamiben mégis szükséges intézkedni, a többiek hozzá fordulnak segítségért.
„Kötészeti területen nagyon sok munka máig csak kézzel végezhető. Egy útlevél elkészítése nagy kézügyességet kíván, hiszen a biztonsági elemek ellenőrzésére a gépek nem alkalmasak. Minden útlevelet egyenként átvizsgálnak, hogy még véletlenül se menjen ki hibás, nehogy visszatérítsék a gazdáját valamelyik országhatárról. A feleségem is a Pénzjegynyomdában dolgozik, ő délelőttös. Az összeférhetetlenség miatt nem dolgozhatunk egy időbeosztásban sem. Rendre itt találkozunk a tárgyalóban, ő megy haza, én kezdem a műszakot. Egy kicsit beszélgetünk, így megy ez évek óta.”
Orosz József, noha Mátészalkán született, Budapesten, a nyolcadik kerületi Mátyás tér környékén nőtt fel. Jó mesterektől tanulta el a kötészet mesterségét. Úgy látja, a jó munkavégzés egyik alapja a kézügyesség. „Legkevesebb két hét kell annak megítélésére, hogy ki mire alkalmas. A Pénzjegynyomdában a számolás az alapja minden műveletnek. Ellenőrzik a felhasznált anyagokat, az elkészített okleveleket, útleveleket. A nyolcvanas évek végén, a bécsi bevásárlási láz időszakában rengeteg útlevélre volt szükség. Azóta letisztult a kép, nyugodtabb, nincs szoros határidőhöz kötve az útlevelek gyártása. A személyi igazolvánnyal pedig a fejlesztők addig kísérleteztek, míg végül kártya lett. Azt pedig már csak részben a Markó utcai nyomda készíti.”
Bálint Tóth János
