A szegedi nyomdászkongresszusról hazafelé valahol egy út menti étteremben megvacsoráztak Németh Jánosék. A fehér asztalnál a Szekszárdi Nyomda vezetője ismét felköszöntötte, majd siettek haza. Ilyen is csak egy ofszetgépmesterrel történhet meg, hogy négy órakor kitüntetik, majd aznap este tíz órakor ott kellett állnia gépe mellett: kezdődik a műszak.
Németh János gépmester nap mint nap megkapja a műhelytáskát a reggeli vagy a délutános, máskor az éjszakai műszak kezdetén, abban megtalálja, hogy milyen színben, mekkora papírmérettel és milyen papírral kell beállítania nyomógépét. Mint mondja, manapság jellemzően 2-3 ezer példányban nyomják a könyveket. Akad néha 5-6000-es is, de hol van ez a régen általános 10-20 ezres példányszámoktól!
„Amikor a Szekszárdi Nyomda ismét kiadta a Révai lexikont, az első sorozatot még 70 ezer példányban készítettük. Azóta többször is utánnyomtuk, leginkább 1000-2000 darab került le a nyomógépről. Az utóbbi időszakban és főleg idén, a biblia éve alkalmából megnőtt a történelmi egyházakhoz kötődő kiadók által igényelt bibliák nyomtatása. Noha a szent könyvet legalább 5-6 éve folyamatosan készítjük, mégis tartogatott meglepetéseket a gépindítás. A kezdet különösen nehézkes volt a papírral való bánás miatt. Amíg egy könyv lapjait túlnyomórészt 70-80 grammos papírra nyomjuk, addig a bibliáét 37-40 grammosra. Az ilyen papír már átlátszóan vékony. A gépet nagyon nehéz volt beállítani, szinte minden jellemzőjét újra kellett tanulni. Azért volt nehéz a gépindítás, mert a megszokottal ellentétesen a vékony papírt csak egészen finom paraméterekkel lehet például mozgatni. Gondok voltak a kirakással is, mert a delejes papír elektrosztatikusan feltöltődött a fémes érintkezéstől. Mára persze kitapasztaltam a gép és a papír tulajdonságait” – mondja Németh János ofszetgépmester, aki annak idején, 1967-ben még magasnyomó gépmesterként tette le a szakvizsgát.
Az általános iskola padjaiból kinőtt fiúk zöme a hatvanas években valamilyen szakiskolában tanult tovább, kőművesek, lakatosok, gépszerelők lettek. „Apám mindig mondta: fiam, tanulj szakmát, akkor lesz belőled valaki. Apám földműves volt, s én is úgy tartottam jónak, ha lesz egy szakma a kezemben – így lettem nyomdász. Negyven éve még az ólomszedés volt az általános, majd csak jóval később terjedt el az íves ofszettechnológia. Az első fizetésem talán 600-700 forint lehetett, hiszen az órabérem 5,40 volt. Ha ezt elmesélném a mai világban…”
Németh János a nála két évvel idősebb, kéziszedő bátyja hívására adta le munkakönyvét a Szekszárdi Nyomdában. Gyorsan ment a beilleszkedés, noha először meg kellett ismerkednie az itt használatos anyagokkal, a magasnyomás fogásaival, azzal, hogy hogyan kell kiszedni egy A/4-es oldalt, egyáltalán, milyen szedési méretek fordulnak elő. A fiatal szakmunkásokat a nyomda tapasztalt mesterei mellé osztották be, s ennek köszönhetően mind több ismeretet szereztek a könyvkészítéshez, a gépek kezeléséhez. Németh János is azok közé tartozott, akik egyre több ismeretet ellesve haladtak előre a szakmai fogások közt. A mesterek persze olykor tréfálkoztak a legfiatalabbakkal, mondván, hadd edződjön az inas! A fiatalok kötelessége volt a gépek olajozása a műszakok előtt, majd a végén is, így a hagyományokat megtartva, rendre ők kezdték elsőként és ők fejezték be utoljára a műszakot, csak utána mehettek zuhanyozni a többiekkel.
„A mai nyomógépeket döntően 70-80 grammos papírra tervezték. Azt a gépet, amin dolgozom, mára sikerült úgy beállítani a berakásra és kirakásra egyaránt, hogy szinte tökéletes. Bizony az első ívekkel még megszenvedtek a kötészeten, mert kezdetben a biblianyomatok lapjai összevissza álltak. Különleges rázógépet kellett venni. A bibliák hagyományosan fekete-fehér nyomattal készülnek, amelyhez speciális festéket használunk. A biblia éve alkalmából kiadott kötetek előzménye, hogy 50-100 íves próbanyomásból választották ki a kiadók a leginkább megfelelőt.”
Németh János kétszínnyomó gépen dolgozik. Természetesnek veszi, hogy a nyomdába érkező legújabb gépek, a számítógépes technológiák kezelésére inkább a fiatalokat tanítják be. Szakmai pályafutása során ő is kitanult legalább hét-nyolc gépet, mire a bibliát nyomó gépre került. Jól emlékszik arra, hogy a gépek közt nem volt két egyforma. Munkájában keze alá dolgozik berakónő kollégája, legalább ketten kellenek a nyomógép kiszolgálásához, kezeléséhez.
„Nincs különösebb hobbim, régen volt szőlőnk, de amikor bejött a gmk-s világ, a sok munka mellett nem győztem a kertet, inkább eladtuk. Mostanában unokázom, hatéves a kislány, imádnivaló, sokszor rám is szólnak, hogy mindent megengedek neki. Remélem hamarosan a kezébe adhatom például Csukás István és mások meséskönyveit, amelyeket a Szekszárdi Nyomda készített. Sokat dolgozunk az Interpressnek, a Kossuthnak, számos könyvünk jut el külföldre. A minőségre nagyon kell figyelnünk. Aki manapság nem képes minőséget produkálni, az elveszik a piacon. Ha sikeres egy nyomda, több a bevétele is, s noha egy gépmester ezért nem kap részesedést, de a siker hangulata begyűrűzik a munkások közé. Úgy érzem, megbecsülnek, voltam kiváló dolgozó, miniszteri kitüntetést is kaptam és most a legrangosabb szakmai díjjal térhettem haza. A modern gépeket érettségizett fiatalokra bízzák. Ők is megtanulják az alapokat. Mert az nem úgy van, hogy egy automata esetében elegendő, ha nyomkodom a gombokat. Aki szakmailag ad magára, megtanulja, hogy mint kell és miért kell az adott gombot megnyomnia. A nyomógépek állapotától nagyon sok függ. Működtetéséhez pedig jó szerelők, jó nyomdászok kellenek, hiszen a munkának határidőre készen kell lennie.”
