A magyarrá lett karél
Ludmilla Szilina, azaz Bede Istvánné neve egybeforrt a Pro Typographia versennyel, amelynek évtizedek óta lelkes szervezője és alakítója. A Nyomda- és Papíripari Szövetség nyugalmazott főmunkatársa a moszkvai egyetemen szerzett nyomdamérnöki diplomát, s bár egy rövid időt még a nagy Szovjetunióban is dolgozott, munkásságát leginkább a magyar nyomdaipar lapjain jegyzik. Munkája, szakmai kapcsolatai és baráti körének nagy része Magyarországhoz köti, azonban szülőföldjéről is sokat álmodik, és máig oroszul számol.
Ludmilla a finn határ környékén, Petro Zavodszkban, az Onyega-tó partján nőtt fel. Szülővárosát még I. Péter cár alapította az orosz–svéd háború idején. Egy oroszországi kisebbségbe, a karélok közé született, akiknek az ötvenes évekig még önálló tagköztársaságuk volt. Szülőföldjén mintegy negyvenezer tó található. Arrafelé a legtöbb ember saját tavat, szigetet, vagy legalább egy jó szaunát mondhat magáénak. A karéleknél tiszta kék az ég és fehérek az éjszakák. Ludmilla szerette mindezt, s amikor csak tehette, hazautazott. Moszkvából, majd Budapestről is. Néhány diákkori barátnőjével még ma is szoros kapcsolatot tart, telefonszámláját jobb, ha nem is említjük.
Luda fiatalon veszítette el édesapját, akinek egészségét még a háború kezdte ki, hasonlóan két fivéréhez. Így neki az édesanyja és két leánytestvére, a nővére és a húga maradt családként. Műszaki iskolában tanult, nyomdász lett belőle. Tanulmányait Moszkvában folytatta – nyomdamérnök lett belőle, itt ismerkedett meg magyar csoporttársával, akivel aztán évtizedekre összekötötte életét, amely a diploma megszerzését és másfél év ottani gépmesterség után Budapesten folytatódott. Édesanyjának – ahogy mondja – majd megszakadt a szíve, hiszen a távolság immáron háromezer kilométerre nőtt közöttük. Bár ma már sokkal egyszerűbb az utazás, és a kapcsolattartásnak is sokkal több módja van, mint amire neki annak idején lehetősége nyílt, lányainak, unokáinak sem tanácsolná, hogy ilyen messzire költözzenek. Ahogy visszaemlékszik 1969-re, amikor is 24 évesen Pestre érkezett, küzdött a nyelvvel, s azzal, hogy hiába volt művelt, diplomás ember, gondolatainak közlésére akkori nyelvtudása csak szűk lehetőséget biztosított. Barátok, ismerősök, rokonok nélkül nyilvánvalóan nehéz volt számára a kezdet.
Luda, immár Bede Istvánnéként a Kossuth Nyomdában kezdte pályafutását. Amikor megkérdezték, mivel szeretne foglalkozni, említette, hogy ő már dolgozott gépmesterként, így szívesen menne a gépterembe. Ezt azonban ugyancsak furcsállották, hisz nálunk ez a pálya inkább a férfiak előtt volt nyitott. A kötészetben ugyan főművezető- helyettes lehetett, és része volt a nyomda akkori nagyberuházásának is, de hamar kiemelték, s a Nyomdaipari Egyesülés nemzetközi osztályán kapott megbízatást, ahol orosz nyelvtudását is kamatoztatni tudta. Akkoriban még 120-an dolgoztak az egyesülésben. Következő és nyugdíjáig végleges munkahelye 1991-től kezdően egyazon székházban az immár igazán kis csapattal dolgozó Nyomda- és Papíripari Szövetség volt. Több évtizedes munkáját a szakma legszélesebb körében ismerik és elismerik. Még egykori Kossuth Nyomda- beli munkatársaival is tartja a kapcsolatot: rendszeresen összejárnak, havonta egy-egy összejövetel valamelyikük lakásán, közös színházi programok, tárlatlátogatások. Időközben a Könnyűipari Műszaki Főiskolán is oktatói munkát vállalt, a kötészettel ismertette meg a hallgatókat. Bár nem volt szigorú, néhány utóvizsgát neki is köszönhetett az intézmény. Tanítványai azonban hálásak voltak neki. Egyikük épp a díjátadó ünnepségen köszönte meg neki azt a segítséget, amelyet még hallgatóként tőle kapott, és aminek nyilván szerepe volt abban, hogy munkája elismerést nyert. Luda később még a nyomdaipari szakközépiskolában is érettségiztetett, és nyugdíjba vonulását követően sem szakadt el a szakmától. A Nyomda- és Papíripari Szövetség nyugalmazott főmunkatársaként is részt vesz a Printexpo szervezésében, s neve egybeforrt a Pro Typographia versennyel, melynek évtizedek óta lelkes szervezője és alakítója. A Hess András-díj számára nem az első, de becses elismerés. Korábban kiváló munkájáért részesült már miniszteri kitüntetésben és Földi László- díjban is.
Tarnóczi László
PRINT & PUBLISHING 121/2010
