Simon András, az MNB kommunikációs vezetője az ünnepélyes díjátadón kifejtette: "A látogatóközpont 2004-es megnyitása óta nem készült új emlékérem. A régi érmét már unalmasnak tartottuk, változtatni szerettünk volna. Úgy döntöttünk, hogy ne a felnőttek tervezzék meg, így született meg a rajzpályázat ötlete" - jegyezte meg. Hozzátette, hogy a sok kreatív pályamunka beérkezése miatt a zsűri úgy döntött, hogy kilenc tervet különdíjjal is jutalmaz.A pályázatra olyan 10-18 éves diákok jelentkezhettek, akik a látogatóközpont éremverő gépein készíthették el munkájukat. Egy pályázó maximum egy elő- és egy hátoldali tervvel indulhatott. A zsűri 102 pályázó közül választotta ki a legjobb műveket.
Fehér Nóra, a nyertes budapesti kislány az MTI-nek elmondta, hogy iskolai látogatáson jutott eszébe a pénzcsalád megrajzolása. "Különben is nagyon szeretek rajzolni, zsebpénzemet pedig mindig megpróbálom jól beosztani" - mesélte.
Fehér Nóra munkáján pénzérme formában ábrázolja a gyerekeket, a szülők pedig papír pénzként jelennek meg a rajzon. Apróbb módosításokkal ez a terv kerül az MNB látogatóközpont új emlékérmének előoldalára. Hátoldalát pedig a második helyezést elért, tizenhét éves Gombkötő Bálint Látogatóközpont című alkotása díszíti. A terv felső köriratában a Magyar Nemzet, középen a Bank szó szerepel, az alsó köriratban pedig a Látogatóközpont felirat olvasható. Harmadik helyen előlaptervével a tizenhat éves budapesti tanuló, Emri Tamás végzett. Terve a magyar pénztörténet legjelentősebb állomásait mutatja be a dénártól a pengőn át a forintig.
A beérkezett pályamunkákat az MNB és a Magyar Pénzverő Zrt. szakemberei bírálták el. A helyezettek egy-egy aranyozott, illetve ezüstözött, egyedileg - saját fényképük alapján - készült emlékérmét, az első két helyezett által tervezett érmét, valamint egy 54 darabos rajzkészletet kaptak. (MTI)
| < Előző | Következő > |
|---|






































